Éjjel rosszul aludtam. Álmomban Tímeával, majd Dominika nővérrel is megismerkedtem, hmm bibliai értelemben. Ők pedig előtte egymással is. Olaszul és magyarul is nagyon hangosak és hálásak voltak. Egyszerre mosolyogtak és könnyeztek, mint a Szűzanya szobor Lisieux-i Szent Teréz látomásában. Gyorsan SMS-en bejelentkeztem gyónásra a püspök úrhoz, de előtte beáztattam az ágyneműt.

A templomkórusban a csajok megint egymást tépik. Páran azon balhéznak, hogy a szemközti teremben az Anonim Alkoholisták molesztálják őket. Amikor megkérdeztem, hogy mégis konkrétan hogyan, akkor idegesen egymás szavába vágva dobálóztak a képtelenebbnél képtelenebb állításokkal. Ahhoz képest, hogy egyházi kórustagok, csoda, hogy az égbolt nem szakad le attól, amit ezek a nőszemélyek egymás fejéhez vágnak!

 – Bevonták a bárcádat? Ó, hogy képviselné Földi Ágnes anyád érdekeit! – és ezek még csak nem is ezek a legcifrábbak.  Csak úgy tudtam lehiggasztani őket, hogy megígértem, legközelebb mindenki négyszemközt elmondhatja a panaszát, csak most sietek. Ráadásul a kórusban előadott közös sipítozás alatt Tímea egy levelet csúsztatott a reverendámba.

Felhívott a pártpénzmosós fiatalember. Mondta, hogy négyszemközt kellene beszélnünk, diszkrét helyen. Nem nagyon akartam kötélnek állni, de visszautasíthatatlan ajánlatot tett. A gyóntató fülkében fogadtam. A fiatalember még életében nem gyónt. Nem is meggyőző, hogy hívő, de olyasmiket vallott be, ami most nekem komoly lelki teher a sok vénasszony piti, csip-csup bűneihez képest.         

Hallatlan, a nyílt utcán le akart ütni két útonálló.

- Csuhás, ide a táskát!- rivalltak rám. A Gondviselésnek köszönhetően villámgyorsan előjött capoeira és karate tudásom, minekután mentőt és rendőrt hívtam, majd a rabkórházba bonbont akartam küldeni a lábadozóknak, de Szuzi betelefonált és megtudta, hogy legalább két-három napig még egyikük sem tud rágni. Így rostos gyümölcslét és csokis tejet küldtem. El se tudom képzelni, hogy miért támadtak meg és főképp, hogy miért pont most? A persely tartalmát nem is most kellett leadni a Központi Katolikus Cashflow Gyűjtőbe. Csak a Tímea féle cégdokumentumok voltak nálam.

Gyónás után a püspök úr elbeszélgetett velem. Végre valahára nem csak a focistáin járt az esze. Tanácsolta, hogy a fölös férfiúi energiáim levezetése céljából nevezzek az ibizai Atleta Christi jezsuita triatlonra. Ez komoly kihívás, nem sétagalopp. Nemrég olvastam az Új Ember sportrovatában, hogy egy korábbi győztes később az olimpián kilencedik lett.

- Most minden fillérre nagy szüksége van a parókiának, hogyan is engedhetnék meg egy ilyen költséges….- Fiam, egy új sportkvótát nyitott nekünk a Vatikán. –fojtotta belém a szót a püspök. - Ne aggódj, az egész túrát a Központ fizeti, ráadásul táplálékkiegészítőket is kapsz. Újabban protestánsok is indulhatnak, presztízskérdést csinálnak a mieink jó helyezéséből.

Elfogadtam.  

Újra benéztem Dominika könyvelő-nővér irodájába. Átrágta magát az anyagon és azt javasolja, hogy fogadjam el a Tímea féle cégek felügyeletét. Hosszasan beszélt a számokról és bevallom, a vége felé picit elkalandoztak a gondolataim. Túl tömény volt nekem a sok-sok száraz mérlegadat.  Ráadásul Domi a hosszas felsorolás közben párszor igézően nyalogatta dús ajkait. Vagy nekem legalábbis úgy tűnt. Oh, Istenem, én Istenem, mea maxima culpa! Minden dolog mértéke a szám, Domié még inkább, és kár szépítenem, kísértésbe estem. Hazafelé SMS-ben időpontot foglaltam a püspöknél gyónásra.  

Tanácsot kértem a püspöktől az állami és uniós támogatás ügyében, de minek? Mostanában szinte csak a foci érdekli. Ráadásul amióta ő edzi a katolikus ifjakat és legjobban az ökumenikus liga megnyerése izgatja, egyre több feladatot passzol át nekem és a döntéshozatalban sem segít.  „A döntés a tiéd fiam,… blablabla.” Na, ezzel aztán beljebb vagyok.

Amúgy elég húzós hétvégén vagyok túl. Szombaton a lakótelepi templomépítésen segédkeztünk. A metadon-programos, exheroinista drogrehabos fiúk remekül helytálltak. Pedig nem könnyű télvíz idején a kültéri munka. Az építésvezető mesélte, hogy egy építési vállalkozó előszeretettel alkalmaz heroinistákat, főleg tetőfedésre. Sokan a gellérthegyi sziklákra zerge ügyességgel másznak fel, hogy ott lőjék be magukat, így kiválóan boldogulnak a magas állványokon. Csak a többnyire alkoholista többi melós eleinte sokat provokálta őket. Pikkelnek a heroinistákra és a csángókra. A konfliktusok elsimítására felvettek egy szociológust is mindenesnek, aki azóta már darukezelői képesítést is szerzett.

Ilyenkor, ha hétvégén egyéb feladat is akad, a klasszikus papi teendők ellátásában Lukács atya helyettesít. Nyáron, ha a templomkórussal nincs programom, viszont én szoktam őt kisegíteni. Amikor az együttesével lép fel, meg elkezdődik az ejtőernyős szezon.

Megkeresett egy fiatalember. Legfeljebb ha huszonötnek nézett ki. Azt mondta, hogy a lakótelepi drog rehabilitációs programunkat szeretnék támogatni. Ennek nagyon megörültem, mert igen szűkös a keret. Szerencsétlen csellengőknek néha olyan erősek az elvonási tüneteik, hogy egyszer kínjukban a nemrég felújított játszóteret is majdnem szétverték. Kérdeztem, hogy netán önkéntes szociális munkásokat szervez? Ő mosolyogva nemet intett. – Pénzzel támogatnánk atyám. Unióssal, meg államival. Nem is kevéssel. Persze valamennyit majd vissza kell utalni. Pártoknak, másoknak svejci vagy bahamai bankszámlákra. – így mondta, régiesen, hogy svejci. – Hogy is mondják maguk? Krisztus koporsóját se őrizték ingyen?! – majd barátságosan hátbaveregetett és cinkosan rám kacsintott. Elmenőben még az ujjaival mutatta, hogy fel fog hívni. Teljesen ledermedtem és úgy leizzadtam, mintha két órát keményen edzenék, pedig csak egy helyben álltam. Most akkor mi van? De hát ez így minden földi törvény ellen megy! Viszont a pénz nemes célra nagyon is kell. Ifjú lelkeket menthetünk meg. Mit tegyek?     

Hittel és lelkesedéssel sok minden pótolható. Még tán a tehetség is. Legalábbis a mi kis templomkórusunkban senki se keresse Maria Callas magyar hangját, mégis egyre jobbak vagyunk. Csakhogy két örömzene között nem telik el úgy próba, hogy a kórustagok ne egymás kontójára csipkelődjenek. Klikkekbe tömörülnek, szinte nincs olyan, hogy valakit ki ne közösítsenek. És amióta vezetem a kórust, már szinte mindenki volt fekete bárány, majd rá pár hétre ugyanő a többiek legjobb barátnője. Piszlicsáré ügyeken hajba kapnak és bármennyire is szeretnék mindebből kimaradni, ha én nem békebíráskodom, oda a gyakorlás. Néha azt kívánom, hogy bárcsak elvonulhatnék pár hétre egy olyan helyre, ahol egyáltalán nincsenek nők. Na jó, legfeljebb pincérnők és örömlányok, de a legjobb ha a kettő egyben. Inkább ápolnám e jámbor, megvetett teremtések lelkét, mint némely öntelt, buzgó templombajáró kórustagét. Ó Uram, remélem megértesz és megbocsátasz.       

Dominika nővér egy ugyanolyan irodában ült, mint bármelyik másik könyvelő. Íróasztalán dokumentumok tornyosultak. A monitoron bazi nagy Excel táblázat, legfeljebb annyi a különbség, hogy a falon nem bekeretezett ISO tanúsítvány lóg, hanem szentkép. És ő se kiskosztümöt viselt, hanem apáca ruhát.

- Hagyd itt az iratokat és kedden tizenegyre gyere vissza, addig átnézem. – mondta, vagyis szinte énekelte, mivelhogy dallamosan, olasz akcentussal beszélt.

- Tolle, lege! – adtam át a paksamétát az apáca-könyvelőnek. Dominika szája szélére halvány mosoly ült ki. Nem tudta eldönteni, hogy az olasz származása okán idéztem Szent Ágostont latinul, mintegy „óolaszul”, vagy csak úgy spontán?  Dominika édesapja ugyanis egy, a rendjéből kiugrott nápolyi születésű ferences szerzetes, anyja pedig egy egykori apáca, aki sok-sok évet élt Rómában, úgyhogy Dominika legjobban olaszul beszél. Úgy is gondolkodik. Még a magyar számviteli törvénynek is az olasz fordítását használja.            

- Nézd fiam, ezt neked kell eldönteni. Mindenesetre minden egyes forint jól jönne. Most, hogy egy fél lakótelepet is az egyházkörzetedhez csatoltak…

- De…

-  Ne is mondj semmit fiam, én tiltakoztam, nem rajtam múlott.

- De nem értek a pénzügyekhez, meg a templomkórus is továbbjutott a …

- Hallottam, gratulálok, hát éppen ez az. Remek szervezőkészséggel áldott meg a Teremtő. Ezekből a fahangú - bocsáss meg Uramteremtőm, de a tények makacs dolgok – nőkből is micsoda kórust gyúrtál! Te döntesz, de javaslom vállald el, keresd meg Dominika nővért, ő segíteni fog a pénzügyekben. Bűvésze a számoknak, az egész egyházmegyének ő könyvel.- és a püspöknek egy új hívása jött be, gyorsan le is tettük. 

Tímea özvegyasszony. Egy kétes körülmények között meghalt gazdag vállalkozó volt a férje. Mondtam neki, hogy letelt a gyászév, nem kell egy ilyen csinos fiatal nőnek örökké feketében járnia. Ő keserűen legyintett:

- Atyám, kinek-minek öltözzek ki? Kigyúrt kisfiúknak, üresfejű szépfiúknak, vagy monitor előtt guvadó hájpacniknak? Nekem férfi kell, nagy F-el! Mint maga, ahogy a múltkor is mesélte a templomkórus próbán, minden reggel kétszáz fekvőtámasszal kezd..- Öö, az utolsó húsz-harminc nem mindig szabályos. – vágtam a szavába habogva. Zavarba jöttem és el is szégyelltem magam. Már nem is emlékszem, hogy milyen apropóból hoztam fel reggeli testedzéseimet, de úgy tűnik a hiúság bűnébe estem.  A nagyobbik dilemmám, hogy mit válaszoljak a felkérésére? Férje kusza halálesete miatt a hagyatéki tárgyalás még csak most lesz. Tímea azt szeretné, ha az Anyaszentegyház venné át volt ura vállalatbirodalmát és, hogy a cégeket személyesen én felügyeljem. A szegényes parókiának ugyan jól jönne a pénz, de nekem erre se időm se képesítésem. Megbeszélem a püspök úrral, de a végső döntést persze nekem magamnak kell meghozni.      

Boldog Új Évet Testvéreim!

Kérlek benneteket, holnap látogassátok meg a blogomat ismét. Nem fogtok csalódni, úgy érzem, hogy izgalmas hetek elé nézek.