Dominika nővér egy ugyanolyan irodában ült, mint bármelyik másik könyvelő. Íróasztalán dokumentumok tornyosultak. A monitoron bazi nagy Excel táblázat, legfeljebb annyi a különbség, hogy a falon nem bekeretezett ISO tanúsítvány lóg, hanem szentkép. És ő se kiskosztümöt viselt, hanem apáca ruhát.

- Hagyd itt az iratokat és kedden tizenegyre gyere vissza, addig átnézem. – mondta, vagyis szinte énekelte, mivelhogy dallamosan, olasz akcentussal beszélt.

- Tolle, lege! – adtam át a paksamétát az apáca-könyvelőnek. Dominika szája szélére halvány mosoly ült ki. Nem tudta eldönteni, hogy az olasz származása okán idéztem Szent Ágostont latinul, mintegy „óolaszul”, vagy csak úgy spontán?  Dominika édesapja ugyanis egy, a rendjéből kiugrott nápolyi születésű ferences szerzetes, anyja pedig egy egykori apáca, aki sok-sok évet élt Rómában, úgyhogy Dominika legjobban olaszul beszél. Úgy is gondolkodik. Még a magyar számviteli törvénynek is az olasz fordítását használja.