Anti egy flancos alapítványi magánkórházba került. Állítólag Liz Taylort, a híres amerikai színésznőt is ott ápolják. Az épületen végigkalauzoló főorvos büszkén újságolta, hogy a bestiális, maffiózó módszerekkel végrehajtott manikűr ellenére Anti összes ujját visszavarrták és, hogy mindegyiket képes mozgatni.

-  Micsoda orvosi bravúr! – áradozott. Meg is mutatta mobilján a lekamerázott ujjak mozgatást. Már kezdtem megnyugodni, amikor a doki képe elkomorult is így sóhajtott fel:

- Csakhogy van egy kis bibi. – mondta gondterhelten. -Éspedig mi? – kérdeztem aggodalommal vegyes kíváncsisággal. De választ már nem kaptam, ugyanis teljesen váratlanul ért minket a kórházi bombariadó (persze melyik bombariadó nem váratlan?).  Így tovább nem tudtam a dokival beszélni.  Rendőrségi kordon zárta körbe a kórházat. Antival se találkozhattam, mindenkit elküldtek. Látogatás aznap már úgy se lesz.

Újra megkeresett a politikus és ismét kétértelműen célozgatott. Ettől egyre idegesebb lettem, de észrevettem, hogy ő is. Tőlünk csak Bori volt izgatottabb, aki szinte összefüggéstelenül beszélve telefonált. Pár percbe is beletelhetett, mire sikerült a mondandójának a lényeget megértenem: előkerült Anti, de nagy a baj.

Egy rendhagyó böjtbe kezdtem, de ennek ellenére többet futok, mint valaha. Érzem, hogy tisztul a testem és a lelkem, de a puzzle sajnos sehogy se áll össze. –Kitartás. – biztatom magam.

Hívatott a püspök. Egyre idegesebb miattam. Nem hiányoznak az ügyeim, mondta. Szinte kiabált velem. Egy ideig tűrtem, de aztán elszakadt a cérna és kikértem magamnak ezt a hangnemet. Hisz végtére is nem magamnak keresetem az „ügyeket”, ahogy a püspök úr nevezte. Picit talán meglepődött, hogy részemről is amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten, de belátta, hogy méltánytalan volt hozzám és elnézést kért. Mondta, hogy egy másik parókiájában lebukott egy pap, ami neki, mint felettesének felettébb kínos. A megtévedt pásztortársam egy homoszexuális prostituáltat nem fizetett ki, aki kitálalt. Elhatároztam, hogy mindannyiukért, na meg az „ügyeimben” ahogy a püspök úr nevezte, az összes  megtévedt, meg áldozatul esett embertársam lelki üdvéért imádkozok.

Meg kellene találnom szegény Antit. A rendőrség semmit se tud a kilétéről. Felkutattam egy volt barátnőjét. A lány még most is heroinozik, szörnyen néz ki. Azt mondta, hogy szerinte Antit a fotografikus memóriája kínozta. Azért is kezdet drogozni, de még az anyag se „segített.”

Egy újabb hét ami kihallgatással kezdődik. Lassan kezdem megszokni.

- Mit kerestem ott? Mit kerestem volna? Hiszen az egyház üzemelteti a rehabot.

-  De miért pont akkor jártam ott? A halk szavú rendőrnyomozó szerint gyanúsan sok az egybeesés.

Kedves Olvasóim!

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy a http://ussk.blog.hu szerzője Kreatív Blogger díjra jelölt, amit szeretnék megköszönni.  Picit méltatlannak érzem magam a  díjra, mivel csak pár sorban jegyzetelem le hétköznapjaimat, amihez nem kell sok kreativitás. Talán egyszer még rászolgálok a kreatív jelzőre, hiszen nagyobb publicitású díjak elnyerőit is olykor idő előtt jutalmazzák. Például azt a mosolygós, nyurga politikust, aki az egyik nagy, nyugati féltekén fekvő ország frissen beiktatott elnökeként részesült Nobel-békedíjban.

Személyesen nem ismerem jelölőmet, azonban miután beleolvastam blogjába, számomra kiderült, hogy igen magas színvonalon tájékoztatja olvasóit amerikai sorozatgyilkosokkal kapcsolagtos hírekről, érdekességekről. Számomra meglepő, hogy a férfiasnak mondható témában egy hölgy blogol. Habár maostanában a nők okoztak számomra néhány meglepetést. Elsősorban Timikére és Domi nővérre gondolok.

A vándordíj kiírása szerint azt egy másik bloggernek tovább kell ajánlani.  Letícia Nővért, a Szűzgarázs blog szerzőjét jelölöm. A művelt, csinos szerzetesnőt nem utolsósorban kiváló írói vénával áldotta meg a Teremtő. Elsősorban a felsoroltak motiváltak a díj továbbajánlásánál és nem a mundér becsületének a védelme, azaz hogy egyházi blognak adjam azt át.

A díj kiírása szerint 7 dolgot kell mondanom magamról:

Papként igyekszem ellátni a feladataimat, habár amilyen dolgok mostanság történnek velem, a teológiai végzettségem helyett egy kriminalisztikainak talán több hasznát venném.

A legfőbb emberi értékeknek a megbocsátást, a toleranciát és a felebaráti szeretet tartom. Hab a tortán, ha mindez szelíd, finom humorral társul.

Sportbarát vagyok. Indulok a jezsuiták által kiírt ibizai Atleta Christi triatlonon. Emellett korábban megszerzett karate és capoeira tudásomat olykor a hétköznapi élethelyzetek megoldásában is kamatoztatom.

Példaképeim Böjte Csaba testvér, az erdélyi árvák istápolója és Szent Damien de Veuster, a molokai leprások papja.

A kecsketejes nescafe jelenti számomra a fényűzés netovábbját. Azonban elhatároztam, hogy drága kecsketej helyett egy ideig tehéntejjel iszom a kávét, a megtakarítást pedig Böjte Csaba testvér alapítványának adományozom. Az Úr viszont Bori, a kiváló kvalitású szinész-énekesnő révén kecsketejhez juttatott. Borit egyik rajongója ugyanis tengernyi kecsketejjel halmozza el, ebből csurran-cseppen az én kávémba is.

Néhány olvasótársam kommentjei szerint tudatmódosító szereket használok. Nem kábítószerezem. A lakótelepen láttam egy találó falfeliratot: "Az élet azoknak való, akik nem bírják a drogokat." Úgy érzem, rólam is szól ez a graffiti. Pusztán mostanában meredek dolgok történnek velem, de tiszta a tudatom.

Egy inkább lelkes, mintsem tehetséges és képzett hangú tagokból álló templomkórust vezetek. A kórusra mostanában sajnos kevés időt tudok fordítani. Aki többet szeretne rólam megtudni, javaslom olvassa el elejétől az összes posztot, persze ha eddig nem tette. A posztok rövidek, kommentek nélkül még fél órát se igényel az átfutásuk és úgy érzem, egy kerek egésszé áll össze a történetem.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Zoltán atya

Váratlanul berontott egy Valujev méretű fekete ruhás és fekete csuklyás óriás és egy hatalmas kalapáccsal egyetlen csapással szétverte „Elvis” fejét. Szó szerint sokkot kaptam, miután az  Elvis jelmezesnek a dinnyeként szétrepedt koponyájából kibuggyant az agya. Az óriás székestől felkapta az ájult Antit és elrohant vele. A sokkból némileg felocsúdva  letérdeltem és a rózsafüzéremet morzsolva addig imádkoztam, amíg a rendőrség nem tört rám.

A drogrehab egy panelházak között felállított, építkezési barakkszerű konténerépületben nyert elhelyezést. Miután benyitottam, ismert, fülbemászó dallamot hallottam. Ösztönösen beljebb lopóztam  és elrejtőztem. Anti, egy Metadon-programon lévő ex heroinista egy székhez volt kikötve. Szája betömve. Egy Elvis ruhás, Elvis álarcos alak kínozta, aki a tortúra közben, a helyzethez képest egészen groteszk módon, táncolt. Amíg az Elvis maszkos kínzó éppen egy Elvis számra táncikált, elkötötte csukló fölött Anti kezét, és egy bárddal villámgyorsan lecsapta a szerencsétlen jobbjáról négy ujját, a hüvelykujj kivételével, majd kirántotta a szájpeckét és helyette az ujjakat tömte Anti szájába. Mindezt dermedten néztem. Teljesen lebénultam.

A kórusban megint áll a balhé. Timi meg sehol. Ki is van kapcsolva a mobilja. Nincs más hátra, megint meg kell, hogy látogassam. Viszont előbb beugrok a drogrehabra.

Egyéb

Sok kedves olvasó ír. Lelki kérdésekben, vagy triatlon edzéstervvel kapcsolatban, meg egészen meglepő dolgokban is kértétek már a tanácsomat. Mindenkinek válaszolok, vagy ha nem tudok, akkor továbbítom a kérdést egy arra illetékesnek. Csak sajnos főleg mostanában kevés az időm. Kérem türelmeteket, de egy-két napon belül azért szinte mindig válaszolok. A szuzanbojl kukac gmail.com címről Szuzi összegyűjti a kérdéseket, és mint néhányan felderítettétek a zoltanatya1371 kukac gmail.com címen is elérhető vagyok, csak egy kis türelmet kérek, bízom benne, hogy megértetek.   

A Margitszigeten futás közben véletlenül összefutottam Borival. Pár szót váltottunk. Meséltem, hogy Csaba testvér gyerekmenhelyét támogatom, ezért lemondok a kecsketejes Nescaféról. Bori mondta, hogy neki egy visszavonult hardver nagykereskedő rajongója bio kecskészetben utazik és megihatatlan mennyiségű kecsketejjel árasztja el. Időnként továbbküld majd a kecsketejből nekem is. Szabadkozva próbáltam hárítani, de Bori őszintén, mosolyogva mondta, hogy tényleg semmiség. Már az összes színházas ember, a súgókat is beleértve, rajta röhög, mert míg a többi színésznőnek a hódolói virágcsokrokat küldözgetnek, addig az ő öltözői kis Lehel hűtőjébe egy ásványvizes flakont se lehetne bedugni a tengernyi kecsketejtől. Egyszer a kádat is megtöltötték kecsketejjel és egy színésznő kolleginájával  meg is fürödtek benne. Hát, erre egy picit beindultam. Zavarba is jöttem. Gyorsan futottam egy extra kört.

Eseménydús hétvégén vagyok túl. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tegnapra országos gyűjtést hirdetett hazánk templomaiban, amellyel a katasztrófa sújtotta Haitinak kíván segítséget nyújtani. A püspökök testülete körlevélben kérte a hívek nagylelkű adományait. A mi templomunk hívei is dicséretesen bőkezűek voltak, így a püspök külön kérésére este soron kívül le kellett, hogy adjam a persely tartalmát a Közponi Katolikus Cashflow Gyűjtőbe. Szerencsére most semmiféle támadás nem ért. Ma pedig Domi könyvelő-nővérnél kezdtem.

Dominikának, mint gondolom én bármely elfoglalt  könyvelőnek ötpercenként csörgött a mobilja, amíg az irodájában voltam,  Domi rutinosan kinyomkodta a hívásokat. Egyszer más melódián csörgött a készülék. Ezt felvette és halkan annyit mondott:- Visszahívlak.

Elmondtam aggodalmam a gyilkosság miatt. Mi lenne, ha mégis kimaradnék az egészből? Intézze a Tímea-féle cégügyeket, aki ért is hozzá. Domi próbált megnyugtatni. Tragikus véletlen egybeesésről lehet szó, a pénz viszont a kórusra és a drogrehabra is kell. Amíg ezt erősen gesztikulálva fejtegette, beakadt egy fiókba a ruhája és felhasadt. Egy pillanatra elém tárult köldöke, és mintha egy szívecskét formáló tetoválást is láttam volna a csupasz bőrén, habár ezt biztos csak odaképzelem, hiszen az apácák nem tetováltak. Domi iszonyú zavarba jött. Hebegett-habogott és még a hangja lágy dallamosságát is elveszítette. Villámgyorsan rendezte toalettjét, de közben a nagy lendülettől  a számviteli törvényét is lelökte az íróasztaláról. Pont a „kettős könyvvitel” sárga kiemelő filccel kihúzott részt pillantottam meg, ahogy kinyílt a törvénykönyv.  

Egy szórólapon a Böjte Csaba testvér által istápolt árva gyerekeknek adományt gyűjtő, Dévai Szent Ferenc alapítvány számlaszámára bukkantam: 10300002-20145639-00003285. Őt és Szent Damien de Veustert - a Molokai leprások papját tartom példaképeimnek. Elhatároztam, hogy szerény papi fizetésemből átutalok havonta egy részt az erdélyi árváknak, legalább addig, amíg a rejtélyek nem oldódnak meg. Hogy az adományt kigazdálkodjam, lemondok az egyetlen luxus élvezeti cikkről, a kecsketejről. A Brasero Nescafét ugyanis imádom kecsketejjel inni. De ezentúl majd simán tehéntejjel iszom a kávét. Hétfőn Dominikánál van jelenésem.

A Gellérthegyen jártam. Egy villában egy politikus haldokló anyósának adtam fel az utolsó kenetet. Apró piros fénycsóvára, majd folyamatosan villogó kék fényre figyeltem fel és befékeztem.

- Bemértük. Nyolcvanhét kilométer per órás sebességgel száguldott le a lejtőn.  

- Elnézést, biztos úr. A gondolataimba merültem. – Magam is meglepődtem, hogy a kölni   hitközség ajándéka, a Trek Soho 2.0-ás bringája ilyen könnyedén felgyorsul és főleg, hogy az útviszonyok ellenére ilyen könnyű fékezni vele. Korábban nem volt agyváltós és dobfékes biciklim. Nagyon elégedett vagyok vele. Amíg nem kapom meg  a jezsuitáktól a versenygépet, a triatlonra is ezzel edzek. Természetesen mondtam a rendőröknek, hogy vállalom a következményeket és ha megbírságolnak, akkor azt majd valahogy kigazdálkodom, de miután pár szót váltottunk és kiderült, hogy pap vagyok, elengedtek egy figyelmeztetéssel. Picit csodálkoztak a bicajon, egyikük meg tanácsot kért a lánya elsőáldozásával kapcsolatban.  

Felugrottam Borihoz. Mivel nagyon elhavazódtam, a margitszigeti futás előtt toppantam be hozzá, melegítőben. Megkértem, hogy énekelne-e a templomkórussal. Igent mondott, de visszakérdezett, hogy mást nem akarok-e. Nem értettem, vajon mire gondolhat. Bori elpirult és zavartan hebegte, hogy ő is nőből van, és nem jelenti azt, hogy nemet mondana, de nekem is nyílt lapokkal kellene játszanom. Mit mondjak, én még jobban elpirulhattam.

- Semmi ilyesmire nem gondoltam-motyogtam.  Eztán Bori, ha ezt még lehet fokozni, még jobban zavarba jött.

Már korán reggel keresett Tímea. Kusza magyarázatot adott, majd elnézést kért. Mondta bajban van, de arról nem beszélhet. Miután a gyilkosságról kérdeztem, nagy nehezen még kinyögte, hogy az áldozatot személyesen nem ismerte, de elhihetem, hogy ezek után még nagyobb bajban lehet. Hát, ezt eszem ágában sincs vitatni. Közben csomószor csörgött Timi mobilja, de állandóan kinyomta. Egyszer más dallammal csörrent meg. Mondta az illetőnek, hogy tartsa, majd udvariasan, de villámgyorsan el is búcsúzott, pedig még jó pár tisztázandó kérdést fel akartam neki tenni.

Tímeát hiába hívogattam, a kóruspróbán se jelent meg. Mobilja ki volt kapcsolva. A gyilkosság egyre jobban nyomaszt. Felkerestem személyesen Timit. Hiába csengettem, semmi. Korábban megadta a kapukódot, ha bármi kell, így bementem.  A hatalmas hálószobában Tímea ciklámen színű plüssel bevont bilincsekkel az ágyhoz volt bilincselve, a szeme selyemsállal, vagy legalábbis valami fényesen csillogó sötétkék anyaggal bekötve és a tömjénfüstös félhomályban egy másik bekötött szemű hölgy gyengéden simogatta, majd belépett egy hozzájuk hasonlóan szintén pucér és álarcos férfi. Hármasban szeretkeztek. Erre aztán végképp nem számítottam. Teljesen meghökkentettek, mi több elbűvöltek az események. Az izgalomtól meglöktem egy vázát. A zörejre  az „édeshármas” felriadt én pedig elfutottam.

Délelőtt megkeresett Bori, egy fiatalos, népszerű színész-énekes. Kísérleti társulatukhoz keres drogrehabnos szereplőket. Nagyon örültem a felkérésnek. Úgy érzem, remekül együtt fogunk működni, hisz a rehabosoknak a Metadon-program mellett  kell a kihívás és a művészet.

Reggel a kecsketejes Nescafémat kortyolgattam a figyelmes kölni pap kollégáktól kapott ajándék bögréből és elmerengtem az eseményeken. Amikor Ráckevén az aktatáskát átadtam, amit a későbbi áldozat kinyitott, mintha fény szűrődött volna ki, meg halkan szólt egy egyszerű melódia. Lehet, hogy laptop volt? Csak nem a standard Microsoft dallam szólt, hanem valami más, mindenesetre ismerős, csak most nem ugrik be. Na, nincs időm további tétlenségre, mert fel kell, hogy készüljek a zsúfolt hétvégére. Négy esküvő és egy temetés vár rám.

Ma egy másik, a korábbi arrogánshoz képest kimondottan negédes nyomozó hallgatott ki. Lassan, udvariasan, nagyon halkan beszélt és feltűnően sokat tudott rólam. Mondta, hogy kiengednek, de van egy csomó elvarratlan szál, bármikor újra behívathatnak. „Barátilag” tanácsolta, legalábbis ő így mondta, hogy ha megkeres a politika, akkor nem feltétlenül bölcs dolog ellenkeznem. Mondta, hogy lakhelyelhagyást bármikor elrendelhetne, de tudja, hogy a templomkórussal is utazom és a triatlon előtti alapozásként a gráci félmaratonra is készülök. Ezek aktát vezetnek rólam?

Előzetesben a cellában hárman voltunk. Egy kigyúrt meg egy szakadt fogolytárs és én. A kigyúrt kóstolgatott, a szakadt fiúcska, ahogy itt benn hívják őt és sorstársait, a csicska pedig  kigyúrt rabtársát utánozva, szintén (addig se őt csicskáztatta). A nagydarab cellatársam kihívott szkanderezni. Legyőztem. Csicska aztán megkért, hogy gyóntassam meg. Majd, hogy hasznosan teljen az idő, a tetoválásain elkezdtem olvasni tanítani. Legalább azt tudja elolvasni szegény pára, amit rávarrtak. Csicska felajánlotta, hogy „úgy” jó lesz hozzám. Aranyszájú, és hallotta, hogy a papok mit szeretnek. Mondtam, hogy nem minden pap olyan, és kínosan hárítottam. Csicska később hogy, hogy nem, de kilopta a valódi ezüstszálas könyvjelzőmet a Bibliámból. Imádkoztam bűnös lelkéért.

Berohant a templomba az egyik rehabról visszaesett heroinista. Remegve karolt belém, és ezt hebegte: - Nagy szarban vagyok atyám, nyomomban a Yard.

Kis csomagot dugott a zsebembe és elfutott. Perceken belül kutyás rendőrök törtek rám, a csomagocskát elkobozták, engem pedig letartóztattak. Amikor bevittek, nem könnyen, de sikerült elérnem, hogy telefonálhassak. Felhívtam Szuzit, pár szóban elmeséltem, hogy mi történt. Hiába erőltette, mondtam, hogy még ne hívjon ügyvédet, hiszen nem követtem el semmit.

Ma kihallgatott a nyomozó a ráckevei gyilkossági ügyben. Főképp az érdekelte, hogy mit tudok a táska tartalmáról. Mondtam, hogy semmit. Majd azt firtatta, hogy kinek a megbízásából vittem és miért. Erre viszont nem válaszoltam, a papi titoktartásra hivatkozva. A nyomozó kezdte elveszteni a türelmét. Szinte ordítva mondta, hogy értsem meg, ez gyilkossági ügy, és, hogy holmiféle vénasszonyok csipp-csupp gyónási titkára nagy ívben tesz (nem ezt a szót használta). Ha pedig nem vénasszonyok csipp-csupp gyónásáról lenne szó, és hallgatok, akkor meg nyakig ülök a pácban, mert az bűnpártolás, a hatóság hivatalos munkájának hátráltatása, meg még mit tudom én, hogy mit nem követek el. Én az égi törvényekre esküdtem fel, úgyhogy hallgattam. Dühödten utamra engedett és még utánam szisszentette, hogy nem ártana, ha keresnék egy jó ügyvédet. Olyat, aki büntetőjogban és nem a kánonjogban jártas.

Teljesen tanácstalan vagyok. Nem túl férfias, de bevallom, kétségbe vagyok este. Éjjel jó, ha két órát tudtam aludni. Végig imádkoztam és gondolkodtam, vagyis inkább csak próbáltam. Délelőtt a püspöktől kértem tanácsot, ki máshoz is fordulhatnék? Bár ne tettem volna! Kaptam egy jó adag közhelyet, telis tele Újszövetség idézettel (ráadásul pár pontatlannal). Érdemben összefoglalva, ismét a „jó öreg”:  -Ezt neked kell megoldanod fiam. Próbálj az egészből kimaradni amennyire tudsz, de ha már nem tudsz, akkor meg állj helyt, blablabla…. Majd ő kérdezte tőlem, hogy szerintem szerencsés-e ha a focista fiúkkal, akiket edz, a 4-4-2-es felállásra alapozza a taktikát. No comment.

Rendőrségi nyomozó keresett. A szerencsétlent, akinek tegnap leadtam az aktatáskát, megölték.

Nem tudtam mit tenni, el kellett, hogy menjek Tímea néhai férjének irodájába. Ugyan telefonon megpróbáltam magam kimenteni, de a készülék csak kicsengett. Timi nem vette fel. Egyre jobban belekeveredek egy felettébb zavaros ügybe. És itt ez a cetli, amit tegnapelőtt nyomott Timi a kezembe, a fura kéréssel, ami már szinte parancs. Tímea idegesen várt rám és egy diplomatatáskát meg egy borítékot nyomott a kezembe.

-Zoltán, kérem most ne kérdezzen semmit. Életbevágóan fontos, hogy mielőbb elvigye a csomagot erre a címre. – na tessék, egy újabb Tímea féle cetli – morfondíroztam magamban, de máris jött az újabb utasítás. - HÉV-vel menjen Ráckevére. Úgy tűnt, hogy a HÉV-en figyelnek. Persze, lehet, hogy már rémeket látok.  Leadtam a megadott címen a táskát egy riadt, szótlan középkorú férfinek, aki azt gyorsan kinyitotta, majd mondta, rendben. Mintha fénylett volna a táska tartalma, amikor kinyílt.