ZAK -LMR 1. poszt

Day After

Gratulálok fiam, így kell ezt csinálni! – fogadott kedélyesen a püspök úr.

– Lásd kivel van dolgod, emelem a tétet! – kiáltott fel diadalittasan és az antik földgömböt idéző míves minibárjából zsugorfóliával egymáshoz tapasztott két műanyag palackot rántott elő. – Jaj, főméltóságos úr, igazán nem kellett volna, végtére is nem ezért vettem ki a részem Budapest megmentésében! – szabadkoztam, de a püspök barátságosan lehurrogott.

 – Ugyan-ugyan fiacskám, hidd el semmiség. Mondd már, kettőnktől mekkora ötlet volt az Aranyeső télen-nyáront énekeltetni Pistivel!

–  Ööö, a Tavaszi szél vizet árasztot, de nem fontos – jegyeztem meg halkan, és elméláztam. Hogyan is felejthettem el, hogy a püspök úrral együtt és nem magam jöttem rá, hogy a gyermetegen viselkedő zombi figyelmét legkönnyebben egy dallamos népdallal köthetnénk le?

– Persze, ezt a két dalt mindig, keverem, de tedd már el ezt a két üveg finom kecsketejet, mielőtt megsavanyodik! Mondanom se kell, hogy a saját püspöki fizetésemből vettem! – szófogadóan eltettem a palackokat. A püspök úr beleadott apait-anyait, csak arra nem számított, hogy hiába kaparja le, az „Egyet fizet, kettőt vihet!” akciós matricát, a szöveg a csomagolóanyagba is belepréselődött. Bevallom, egy picit azért elérzékenyültem. – Istenem, ha Budapest megmentéséért két palack kecsketejet is kapok, akkor ha netán az egész keresztény világot menteném meg, akár egy egész rekesz kecsketej lenne a jutalmam?