ZAK 2. sorozat 4. poszt
- Húsz évesen mentem férjhez. Nem egész egy éve voltunk házasok, amikor a férjemnek be kellett vonulni. A Don-kanyarhoz vitték. Eltűnt, másfél évig nem hallottam felőle. – a néni lassan, halkan, de érthetően beszélt. – És akkor jött az a Jávor Pál bajuszú, folyton a szelet csapó fűtő. Az egyik lába öt centivel rövidebb volt, ezért nem kellett bevonulnia. Fiatal, gyarló, egészséges nő voltam. És amilyen hirtelen jött a Jávor Pál bajszos, olyan hirtelen fel is szívódott. Csakhogy akkor már megestem. És történt egy kisebb csoda is. Előkerült a férjem az orosz hadifogságból. Levelet írt, hogy úton van hazafelé. Aztán soha nem jutott haza. Végleg eltűnt. Az a levél volt az utolsó. De azt akkor még nem tudtam. Kétségbe voltam esve. Egy mindenféle dolgokkal foglalkozó asszonytól vettem szert. – a néni hangja ekkor már akadozott. Nyilvánvalóan felzaklatták ezek a régi, sötét dolgok.
- Hányadik hónapban jártál lányom?
- A hatodikban atyám.
