- Szóval rájöttél csuhás? – tért át pertura a nyikhaj kis politikus. Elmondhatod, hogy vajon hogyan állt össze a kép, legalább pár perccel később jelentkezel a Nagyfőnöködnél. Nos?
– Csepelen, a Király sírjánál (Zámbó Imre (†) 1958-2001) láttam egy plakátot.
- És?
- Uniós pályázatról szólt. És akkor leesett, hogy az összes csengőhang, számítógép indító melódia, zene, mind-mind miért is ugyanaz mindenkinél, aki érintett. Elvistől a Love me tender, love me sweet-et, valamiféle fordítási szójátékkal bonyolították. Tender, nem úgy, mint gyengéden, hanem mint pályázat. A sweet pedig nem édesemként, hanem édességként értendő. (Ki gondolta volna, hogy a Dublin melletti apátságban szervezett nyelvi tábornak ilyen fontos gyakorlati hasznát veszem?) Vagyis a sok-sok piszkos svindli után lehívható a nyolcmillió eurós uniós szubvenció, ami az új csokoládé üzemek megnyitása után jár. Munkahelyteremtés, de azért csurran-cseppen a zavarosban halászó ügyeseknek. Az aktatáskát ugyan leadtam Ráckevén, de a borítékot nem. Hiába beleztétek ki a számítógépem, a pendrive-ot nem töltöttem át, és a betörő „szakemberek” sem találták meg. Szegény Antinak is azért kellett kimetszeni az agyát, mert amikor a drogrehab keretében Könyvelő-Domi nővér irodájában takarított, bizonyára véletlenül megnyithatta az anyagot és a fotografikus memóriájának köszönhetően mindent meg is jegyzett. Csakhogy az infót az ukrán maffia is meg akarta szerezni. A kieső parkoló bizniszt nyilván pótolni kell. Ezért Antit elraboltattátok, és növényt faragtatok belőle! Tímeát is zsaroltátok, amíg csak tudtátok, de mivel ki akart szállni, őt is hidegvérrel megölnétek. - és ahogy mindezt kimondtam, furcsa, de a megvilágosodás felemelő érzése uralkodott el rajtam. Egy csepp halálfélelmet sem éreztem, pedig a pisztolycső igencsak fenyegetően szegeződött rám. Már a néhány perccel korábbi, döbbenetemet kiváltó nővel kapcsolatban is minden világossá vált.
