Nem tudtam mit tenni, el kellett, hogy menjek Tímea néhai férjének irodájába. Ugyan telefonon megpróbáltam magam kimenteni, de a készülék csak kicsengett. Timi nem vette fel. Egyre jobban belekeveredek egy felettébb zavaros ügybe. És itt ez a cetli, amit tegnapelőtt nyomott Timi a kezembe, a fura kéréssel, ami már szinte parancs. Tímea idegesen várt rám és egy diplomatatáskát meg egy borítékot nyomott a kezembe.
-Zoltán, kérem most ne kérdezzen semmit. Életbevágóan fontos, hogy mielőbb elvigye a csomagot erre a címre. – na tessék, egy újabb Tímea féle cetli – morfondíroztam magamban, de máris jött az újabb utasítás. - HÉV-vel menjen Ráckevére. Úgy tűnt, hogy a HÉV-en figyelnek. Persze, lehet, hogy már rémeket látok. Leadtam a megadott címen a táskát egy riadt, szótlan középkorú férfinek, aki azt gyorsan kinyitotta, majd mondta, rendben. Mintha fénylett volna a táska tartalma, amikor kinyílt.
