ZAK -LMR 7. poszt
Sehogy sem találom a helyem. Olyan balga, és egyben költséges önpusztításba kezdtem, amire nincs épeszű magyarázat. Idáig soha, egyetlen szál égő cigaretta sem volt a számban, erre felnőttfejjel rászoktam a dohányzásra. Szerény remete keresményem nagy részét most erre költöm, és még az egészségem is rongálom. Tihamér testvér is megrökönyödött a káros szenvedélyem láttán.
- Nem azért adta az Úr a pénzed, hogy elégesd! – némasági fogadalmát megtartva csúsztatta elém egy cédulán a fentebbi, egyébként teljesen jogos intelmet.
A múlt héten öt látogatót is fogadtam. A magányos nyugalomhoz szokott remetetársaim mindezt kissé nehezményezték is.
Elsőnek Szuzi jött fel hozzám, friss hírekkel szolgáltatva a templomkórusról, és egyben hosszasan panaszkodott Gusztáv atyára, az új kórusvezetőre, majd kérlelt, hogy térjek vissza, mert szerinte a kórus reménytelenül és visszafordíthatatlanul elveszti a lelkesedését.
Majd Domi ugrott fel a remetelakba. Lelkesen számolt be a főváros újjáépítéséről. A Kisföldalattit már helyre is állították, ő is győzködött, hogy térjek vissza, ott a helyem.
Timi sütött nekem süteményt. Fahéjast és gyömbérest is. Meg hozott egy rekesz kecsketejet. Ennyit meg se tudunk inni, még a remetetársaimmal együtt sem. Tihamér testvérrel majd megpróbálunk a fölöslegből kecskesajtot készíteni. Korábban egy bencés kecskefarmon szolgálta a Mi Urunkat. Mivel nem beszélhet, egy kis könyvecske átadásával avatott be múltja eme szeletébe.
Bori picit cukkolt. Talán így próbált felvidítani? Tréfásan beledugta a kezét a favágó farmerem farzsebébe és valami latin ritmust dúdolt a fülembe.
Még Nuanada is iderepült hozzám Franciaországból. Ő volt az egyedüli, akit nem botránkoztatott meg a dohányzásom. Még szivarral is megkínált.
Egy péntek este Tónival, a világi ételszállító fiúval lementünk a közeli faluba, majd végül Budán kötöttünk ki. Hajaj, nem kellett volna.