Megkeresett egy fiatalember. Legfeljebb ha huszonötnek nézett ki. Azt mondta, hogy a lakótelepi drog rehabilitációs programunkat szeretnék támogatni. Ennek nagyon megörültem, mert igen szűkös a keret. Szerencsétlen csellengőknek néha olyan erősek az elvonási tüneteik, hogy egyszer kínjukban a nemrég felújított játszóteret is majdnem szétverték. Kérdeztem, hogy netán önkéntes szociális munkásokat szervez? Ő mosolyogva nemet intett. – Pénzzel támogatnánk atyám. Unióssal, meg államival. Nem is kevéssel. Persze valamennyit majd vissza kell utalni. Pártoknak, másoknak svejci vagy bahamai bankszámlákra. – így mondta, régiesen, hogy svejci. – Hogy is mondják maguk? Krisztus koporsóját se őrizték ingyen?! – majd barátságosan hátbaveregetett és cinkosan rám kacsintott. Elmenőben még az ujjaival mutatta, hogy fel fog hívni. Teljesen ledermedtem és úgy leizzadtam, mintha két órát keményen edzenék, pedig csak egy helyben álltam. Most akkor mi van? De hát ez így minden földi törvény ellen megy! Viszont a pénz nemes célra nagyon is kell. Ifjú lelkeket menthetünk meg. Mit tegyek?
Az utolsó 100 komment: